Címke: Rostás-Péter István

A romák soha nem is kerültek be a hivatalos szövegbe 89 előtt. Ezért is volt revelációértékű, amikor 90 hajnalán megjelentek a roma vezetők. Azt hangoztatták, hogy legalább hárommillióan élnek az országban.

A hősi nemzeti múlt törvénybeli statuálása, pillanatnyi mediatikus túllihegése arra utal(hat), hogy milyen buktatókat tartogat a retroaktív kompenzációs kényszer.

Schröder gumicsizmát rántott, és a gátakról újabb kancellári mandátumot szerzett. Ludovic Orban szintén válságban maszkot mellőzött, és rágyújtott a kormányépületben...

Folyamatot vélünk kitapintani. Analógiákat. Vagy csak sejtjük, hogy nagy itt a gond. S a Floyd-lázadás mindössze egy szilánkja a bajnak. Éles, életet hasító.

A magyar emlékezet nagyon közjogias – mondja Ablonczy; a személyesre lebontott élmény-morzsa (családi breviárium, jeremiád-részlet) talán közelebb hoz, de nem garanciája még az árnyaltabb összképnek – teszem hozzá.

Az előzményeket tekintve koherensnek tűnt, hogy a Té Ház kényelmes (nyomasztó?!) többséggel elkaszálja a március idusára vonatkozó jogszabály-tervezetet.

Románia normaidegen terrénum: képtelen egyértelmű rendelkezések, szabályok, törvények kigyöngyözésére, és impotens azok betartásának szavatolására.

A rendkívüli helyzet szokatlan döntéseket követel, tájékukon ott téblábol a visszaélés többrendbéli hajlama, úgymint: önös, párt- vagy csoportérdek szerinti túllihegés.

Az e-kormányzat seperc alatt átveszi és diktálja a ritmust; szőrén-szálán eltűnnek a pecsétek, a rugós, fanyelű, az inox borítású kerek és ovális pecsételők, meg a szögletesek...

Klaus Johannis elkövette újabb, de talán legharsányabb kirohanását, melyet egyetlen jelzővel lehet illetni, persze a tisztségnek járó kellő tisztelettel: action gratuit a négyzeten.

Talmi és illanó vágynak bizonyult a globális közös front; elegendő csak az Európai Unió megkésett, és továbbra sem eléggé összehangolt járványellenes fellépésére utalni.

Marcel Vela kapitálisat tévedett: újabb éket vert az amúgy is kapkodó kormányzati válságkezelés még lebegési szinten levő bárkáján, magára vonta az ellenzék betárolt és készenlétben levő kritika-ütegeit.

Boia professzor úr a klímát övező diskurzusról és percepcióról: a legbanálisabb, leggyakoribb, és mégis leginkább érdeklődésre „ítélt” beszédtéma világszerte, és ezt kronologikus visszapörgetéssel akár örökzöld kérdésnek is minősíthetjük.

Alapos fáziseltolódást vélek felfedezni a válságot kezelő orvostársadalom elhivatottsága–frontedzettsége és a hatóságilag biztosítandó hátország dinamikája között.

Iohannis elnök második mandátumának első száz napjáról a krónikások, amennyiben szakmájukat tisztelik, vért izzadva tudnának majd valami érdemlegeset és azon belül pozitívnak minősíthető információt letárolni.

Nincs – ezúttal szerencsére – tapasztalatunk a rendkívüli állapotok-helyzetek megélésében és kezelésében, és marad a megelőlegezett jóhiszeműség és a remény.

Nem is volt célom teljes kórképet készíteni. Míg a cikken dolgoztam, 4012-ről 4026-ra módosult az áldozatok száma, és az Európai Parlament elnöke is karanténba került.

Valójában olyan, hogy fehér ló nincs is, kivéve az igen ritka albínót, de neki is a szőrzetén átvillanó rózsaszín bőre miatt kétséges a patyolat-jellege.

A túl korai vagy túl harsány vészharangkongatás elnyomja a segélykiáltásokat, és a túlcsordult jószándék (meg áldozatkészség) dacára az általánossá vált káoszban nem tudsz hatékonyan, érdemben segíteni.

De mégis kik lehetnek az elkövetők: szervezett provokáció statisztái, vagy öntevékeny magányos farkasok, akik egyszerre szenvednek adrenalinhiányban és nackó túlfűtöttségben?